|
A Vitézi Rend története 1920-tól napjainkig
A Vitézi Rend eszméje és céljai
Magyar nemzetünk ezeresztendős dicsősége, gyásza, bukása és többszöri feltámadása után elérkezett a nagy világháborúhoz s öt éven keresztül századokra való szenvedéseket zúdított reá. Küzdelmünkben elbuktunk, mert mialatt a katonáink mint félistenek harcoltak a frontokon, idehaza munkához látott a sátán és megrontotta, elcsüggesztette a nemzeti ellenállás szellemét. A rombolás lassanként a frontokra is kiszivárgott s az elcsábított, halálra fáradt hősöknek kezéből akkor hullott ki a fegyver, mikor diadalunktól csak óráknak kitartása választott el bennünket.
Jött a széjjelzüllött seregek hazaözönlése, az örök nemzeti gyalázat, a belgrádi tárgyalás, melynek egyrészt a kétes győző elbizakodottsága és lelketlensége, másrészt pedig a magyar haza júdásai folytattak tárgyalást, jöttek a demarkációk és az idegenek beözönlése, megkezdődött az otthonából kiűzött erdélyi, felvidéki és délvidéki magyarság menekülése és kálváriája; mindezeknek koronájaként pedig a csonka hazában a tébolyodott forradalom, a köztársaság, majd a véreskezű haza- és vallásgyűlölő kommun.
A magyarok Istene könnyezve nézte népének pusztulását s könnyeinek nyomán új életre pezsdült az eltaposott, átokverte ugar. |
Az összegyűlt drágakövek, a vitézi tettek végrehajtói, a vitézek; a foglalat a magyar földnek egy darabja, a vitézi telek; a palást pedig, mely édesanyánk vállaira borul, a Vitézi Rend.
Boldogok vagytok, kik méltóknak találtattatok arra, hogy ennek a Vitézi Rendnek tagjai lehessetek, mert emelt fővel fogadhatjátok nemzeteteknek, szegény édesanyátoknak ajándékát, mely benneteket egyrészt jutalmaz és hősiességetekből oltárt épít, melyhez a késői utódok imádkozni és tanulni, a ma élők pedig példát venni járnak, másrészt pedig örök felbonthatatlan kapoccsal az anyaemlő, a hazai rög kacsaival ölel magához.
És boldogok vagytok ti is, akiknek az Isten módot adott arra, hogy ősi földjeitekből néhány barázdát kihasíthassatok s áldozatul a haza lábai alá tehessétek. Magyaroknak adtok otthont, magyar hősöknek adtok hálát, azoknak a magyar hősöknek, kik vérűk hullásával, hóban, fagyban, sárban, vérben, étlen-szomjan, szenvedve, de soha nem csüggedve védtétek a Ti rögeiteket, a magyar hazának földjét; azoknak adjátok, ki soha meg nem tántorodtak, soha el nem buktak, kiknek mindig szentháromság volt a trikolor, ki a vérvörös éjszakában nemzetiszínű tüzeket táplálgattak és tetteikben, mint hitvallók, megvallották magyarságukat.
A Vitézi Rend célja: utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban és a forradalmak alatt egyéni vitézségük s nemzeti érzelmükkel kitűntek; érdemeik méltánylásával ápolni a hazai erényeket s egyúttal állandó értékű nemzetvédelmi szervezetet teremteni úgy a kívülről jövő, mint a belső romboló erők újbóli forradalmi kísérleteivel szemben.
A Vitézi Rend tagjait különleges állásuknál és tekintélyüknél fogva példaként állítani a nép elé, mint annak polgári és nemzetvédelmi vonatkozású dolgokban természetes vezetőit.
A Vitézi Rend tagjai, családjaik leszármazóival, egy erős, magyar, kereszttény erkölcsű, békében bölcs és dolgos, háborúban erős és hazához mindenkor és minden körülmények között hű, nemzetfenntartó, a magyar társadalmat erősítő szervezetet képeznek.
(A VITÉZI REND KISKÁTÉJA)